A medencetulajdonosok körében egyre gyakoribb probléma a gyermek biztonságának megőrzése. A probléma azoknál a családoknál merül fel igazán, ahol 1 és 7 éves kor közötti gyerekek vannak. A gyermek e korszakban még nem igazán sajátította el az úszás technikáját, illetve magassága is elég alacsony a medencék mélységéhez képest. És valljuk be, akár mennyire is vagyunk jó szülők, állandó jelleggel mi se tudunk a gyerekre figyelni, ezáltal fenn áll a veszélye annak, hogy a gyermekünkkel baleset történjen.

Ennek megelőzése céljából cégünk kifejlesztett egy speciális gyermek biztonsági takarót.

A takaró a legerősebb kamionponyvából készül, amiben keresztben méterenként alumíniumcső erősítések vannak. Lényege, hogy a medence felületére van kifeszítve, a peremén fekszik fel az alumíniumcső erősítésnek köszönhetően, két rövid oldalán rögzítve. Így a biztonsági takaró kifeszített és teljes mértékben rögzített állapotában maximálisan 50 kg-ig terhelhető, ezáltal gyermekünk teljes biztonságban élvezheti udvarunk adta örömeit.

A takaró egyszerű rögzítésének, és a speciális tekerőnek köszönhetően egy személy számára kevesebb, mint 5 perc alatt a medence ki és betakarható. Helyfoglalása igen csekély, a medence egyik végében elfér, de akár két ember könnyedén elrakhatja önnek megfelelő helyre. Reméljük megnyerte tetszését és engedi nekünk, hogy megóvjuk gyermeke életét.

Tavasszal, nyáron, illetve jó időben a legjobb, ha mi és a gyermekeink is a lehető legtöbb időt a szabadban töltjük. A közös kinti játék hatalmas élmény a számára, de akár a tavasz első napjain együtt rendbe is rakhatjuk a kertet, vagy az udvart. Bármennyire vagyunk jó, odaadó és figyelmes szülők, sajnos a baj másodpercek leforgása alatt bekövetkezik, és általában akkor, mikor egyáltalán nem számítunk rá. Az 1-7 éves kor közötti gyerekekben azonban még nem él az a természetes félelemérzet, ami megvédné őket a veszélyes helyzetektől, ők nagyon merészen és bátran szeretik feltérképezni a környezetüket.

Azoknál a családoknál, ahol ilyen kisgyermekek is vannak, nagy kérdés szokott az lenni, hogy hogyan tartják csemetéjüket a legnagyobb biztonságban medence mellett. Mivel egy szülőnek természetesen a gyermeke egészsége és biztonsága mindig az első, nem kérdés, hogy mit tesz azért, hogy még véletlenül se tudjon beleesni a számára még túl mély vízbe.

Egy szülő számára a gyermeke biztonsága az első

Nincs is annál szívszorítóbb érzés, mikor az udvar egyik felében ténykedünk, majd hatalmas sírásra, és zokogásra leszünk figyelmesek. Ilyenkor egy szülő mindig halálra rémül és a legrosszabbra gondol, holott lehet, hogy gyermeke csak egy aprócska horzsolás miatt fakadt sírva. Sokszor nem is a fájdalom, hanem az ijedelem a nagyobb ezekben a helyzetekben. Ám jón ha előre gondolkodunk és teszünk azért, hogy gyermekeink valóban a lehető legnagyobb biztonságban játszanak az udvaron vagy a kertben. Annak megelőzése érdekében, hogy baleset történjen a medence körül, mindenképpen érdemes beszerezni egy olyan speciális biztonsági takarót, melynek segítségével teljes biztonságban tölthetjük a szabadidőt.

Ez a speciális takaró kimondottan erre lett kifejlesztve, így kritériuma, hogy egy 50 kg-nál könnyebb gyermeket, vagy állatot biztonságosan, és sérülésmentesen megtartson kifeszített állapotában, megfelelően rögzítve.

Fontos tudnivalók a biztonsági takarókról

A biztonsági takaró célja egyértelműen az, hogy megóvja a gyermek épségét és biztonságát, illetve a szülőnek ne kelljen folyamatosan aggódnia akkor, ha a csemetéje az udvaron játszik. Ezzel a takaróval akár a háziállatainkat is megóvhatjuk attól, hogy véletlenül beleessenek a medencébe.

Ez a speciális eszköz a legerősebb, és legstrapabíróbb kamionponyvából készül, melyben keresztben alumíniumcsövek találhatók, ezek kellően megerősítik azt és ezáltal képes elbírni a ránehezedő súlyt. Nagy előnye, hogy amikor nincs használatban, akkor nagyon kevés helyet foglal, hiszen a medence egyik felében feltekercselve tárolható, egy ember egyedül könnyen el tudja rakni egy megfelelő helyre. A biztonsági takaró rendkívül egyszerűen rögzíthető, ezért a speciális tekerőknek köszönhetően a medence 5 perc alatt könnyedén ki vagy betakarható. Nagyon fontos azonban észben tartanunk azt, hogy ez a takaró csak abban a helyzetben alkalmazható, ha az adott medence vízszintjéből semmi nem áll ki, tehát nincs útban sem létra, sem ugráló deszka.